Ottília 2021.09.21.
Beszèlgetèseink során olyan dolgokat mondtam ki, amiket èvek, èvtizedek óta – mint a bogáncsokat – levakarhatatlanul magammal hordoztam. Tünde segített, rávezetett, kimondatta velem, így lehetősègem nyílt átgondolni, ès megoldani ezeket a lelkemet nyomasztó terheket. Mindig hálával fogok ezekre az órákra emlékezni!
Köszönöm szépen Tünde
Dezső 2021. 09. 30.
Sok segítséget kaptam az önértékeléssel és az énképemmel kapcsolatban. Előhoztuk közösen a megoldandó problémákat és így könnyebben tudok elindulni a saját utamon. Köszönöm!
Barbara
Kislányom fél a vihartól, dörgéstől, villámlástól.
Gondoltam, nem nagy ügy, más gyerek is fél…. én is féltem kiskoromban, csak én nem tudtam óránként ellenőrizni a telefonon az időjárást borult ég estén.
Aztán elmentünk Tündéhez, mert hallottam, hogy van esély rá, hogy ez még most, akár ebben a korban is változzon. Bár már 9 éves. Vagy még csak 9
Nagyon jó, hogy megnyílt Tündének
– természetesen másképpen, mint nekem – és olyan dolgokat is elmondott, amik rengeteget segítettek nekem is.
Amúgy ő egy közvetlen, barátságos, szókimondó kislány. De ez itt nem számít. Az ellenkezője sem számítana, szerintem.
Ez csak az én véleményem. Nem vagyok szakember.
Tünde mutatott módszert is arra, mit és hogyan tanácsos tennie viharban, hogy ne legyen máskor nyugtalan és ne uralkodjon el rajta a félelem. Teszteltük. Azóta 1x volt vihar, de segített.
Jó, hogy ezek után elmentem én is Tündéhez
Köszönöm. Még találkozunk.
Én nem a vihar miatt megyek , én szeretem az esőt is, a dörgést és a villámlást.
Velem más dolga lesz Tündének.
Adrien
Nagyon tetszik ebben a módszerben, hogy lényegretörő, gyors, rögtön érzékelhető élményt ad. Tünde személyisége, közvetlensége, olyan támogató légkört biztosít, ami segíti a megnyílást, az eldugott blokkok oldását. Köszönöm, hogy ennek részese lehettem.
Erzsébet
Mindenkinek ajánlom aki szeretne a jövőben teljesebb életet élni, aki hisz magában csak nem tudja hogyan induljon el. Olyan fejlődést tapasztalhat meg amiről nem is gondolta képes lenne rá! A múlt megnehezíti a napjainkat, de Tündi segít a jövőt építeni!
Judit
„10 éves kislányom egy óvodáskori rosszélmény óta félt a víztől. Még el sem kezdődött a tanév, de már azon stresszelt, hogy lesz úszás a suliban és tilakozott, hogy nem akar menni. Véletlenül láttuk meg az interneten Tünde módszerét és úgy gondoltam nincs veszteni valónk, hátha működik.
Már az első foglalkozás után megváltozott a lányom hozzáállása, meg akarta próbálni….
A víztől való félelme csökkent, de az úszás még nem ment. A következő alkalom után újabb előrelépés történt, már le tudott ülni a medence aljára is. A harmadik találkozó után boldogan mondta, anya, úgy érzem meg fogom tudni csinálni…
A cél, hogy magabisztossan ússzon, még messze van, de Tünde növelte az önbizalmát és elindított egy olyan „gyógyulási folyamatot” a kicsi lelkében, amit más nem tudott elérni.
Megbeszéltük Lizivel, hogy bármiben „elakadunk” az életben, fogjuk keresni Tündét.”
Judit
Tünde jó érzékkel tapint rá a problémák gyökerére, gondos és biztonságos légkörben éreztem magam végig a coachingokon. Olyan mélyben lévő dolgok szabadultak fel bennem, amik sokat lendítettek a lelkemen, az önbecsülésemen. A becélzott területeken pedig elindult a változás. Alig várom a továbbiakat, az eddigiekért pedig hálás vagyok, köszönöm